Dr. Kincses Gyula

magánember

 dr@kincsesgyula.hu

www.kincsesgyula.hu

         
 
Bemutatkozás
Szakmai referenciák
Publikációk
Ajánlott linkek
Tételmondatok
Magánügyek
   Kép-mutatás
   Elmésségek
   Ajánló - ingyen reklám -
   magán fogyasztóvédelem
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 

Iskoláim - tanáraim
(Tisztelt Tanárnő,...)  

Végülis mindenki életében meghatározó közeg az iskola. Azt tanítják, hogy az igazi imprimáló élmények kisgyermekkorban érnek bennünket. Na, nálam ez nem így volt. 

Az általános iskola alsó tagozatába a város egyik "elit" iskolájába, a tanítóképző gyakorló iskolájába jártam.

Messze volt és rideg. A legjellemzőbb (és kevés fennmaradt) élményem egyike az, hogy büszkén meséltem szüleimnek, hogy kitolok a tornatanárral: olyan magas, hogy ha leguggolok, nem vesz észre, és nem tud megpofozni... Szép élmény egy elitiskolából, még ha '59-ből is. Azért Birtalan Pista bácsi embersége megérdemli, hogy Őt külön kiemeljem. Egyébként meg jónéhány ismert emberrel csodálkozunk rá: Ja, tényleg, Te is oda jártál. De ennyi. 

A felső tagozatot már a helyi, körzeti általános iskolában töltöttem. Közel volt, velünk szemben. És itt vége is az előnyöknek és élményeknek. 

A folytatatás nem ilyen. Gimnáziumba a Tóth Árpádba jártam, és azt hiszem ez személyiségem meghatározó élménye, aminek nagyon sokat köszönhetek. Egy jó (hajtós, de nem stréber) osztályba kerültem, biológia - kémia tagozatra. Sok jó tanárunk volt (a zöme), de a személyiségem fejlődése szempontjából hármat kell kiemelnem közülük, akik meghatározó szerepet játszottak abban, hogy ki is vagyok ma.

  • Pálma (Kovács Gáborné), a racionalitás tiszteletét adta. Tőle azt kaptam, hogy nincs "csak", mert mindig van "miért", és addig nem nyughatunk, amíg ezt meg nem találjuk. (Ez azóta sok diszkomfortot és reformtervet okozott nekem.)
  • Rudi (Velényi Rudolf) az esztétikum, a forma belső tiszteletével nemcsak a vizuális kultúrámat alapozta meg, de Tőle kaptam Erdélyt, ami messze több a népművészetnél és a tájnál. Valószínű, hogy Neki is köszönhető a fotós énem, és általában a kortárs/avantgarde képzőművészet iránti érdeklődés, de legalábbis tolerancia.
  • És persze Jutka Néni (Móré Mihályné), a "MONDANIVALÓ", az "ÜZENET", ahol az érzelem és a tisztesség egységét érti meg az ember valamiféle létkeretként. Az irodalom szeretetén kívül sok mindent kaptunk Tőle. A legfontosabb talán egyfajta "hasznosság" igény, hogy azért vagyunk a világon, hogy javítsunk rajta. (Akkor persze még nem tudtam, hogy ez nem mindig jó szegény Világnak...) De a progresszív irodalom Magyarországon általában nemcsak moralista volt, de valahol a "létező" szocializmus keretét is feszegette, így a későbbi ellenzéki politikai karrierem is valahonnan innen indult. És persze Tőle kaptam a filmet, mint műfajt, ami nem kis ajándék egy diszlexiásnak...

Minket nem tanított, de a barátom édesanyjaként sokat tanultam a legendás "Vinczéné"-től, Edit nénitől, aki vélhetően az ország legjobb biológia tanára volt, és egy különös, izgalmas család egyben-tartója, amely sokunknak jelentett átmeneti második otthont. 

Egyetem. Szerencsém volt - és jó gimnáziumom, valamint rendes szüleim -, így egyből felvettek a DOTE-ra.

Életem másik meghatározója. Azt gondolom, a DOTE olyan iskola, amilyennek egy egyetemnek lennie kell. Ugyan megfelelő szigorral belénkverték az alaptárgyakat, de valójában tanulni és gondolkodni tanítottak meg bennünket. És ott is mindig ott volt a fő kérdés: Miért? Ha valaki betéve tudta a könyvet, akár még négyest is kaphatott, de nem garantált, hogy átment. Az ötöshöz érteni is kellett, amit mondunk. Megint csak kiragadva pár név, akit szerettem, illetve akiktől sokat kaptunk tudásban, szemléletben, vagy egyszerűen csak felnéztünk rá. Tehát a "nagy", az "igazi" professzorok, akiket még személyes élményként éltem meg: Krompecher, Endes, Kettessy. Damiról pedig tudtuk, hogy biztos nagyon okos. Pár profot később, már kollegaként tanultam meg szeretni és tisztelni: Kertay Pali bácsi és Rák Kálmán. A gyakvezérek közül az össz-pontszám (szakmai és emberi) alapján mindenek előtt Módis Lacit kell kiemelnem. Nagyon szerettük: Mocsári Péter (örökbe is fogadtuk,mint informális csopvezért), a két Csécseit (döbbenet,hogy már csak egy van...), a röntgenes Karsait, és biztos, hogy sokakat igaztalanul nem sorolok fel. 

Ami még fontos: a DOTE-n nemcsak orvos-képzés folyt, hanem értelmiségi képzés is. A felsőbb éveket lehetett "levelezőn" végezni, és az ember csinálhatott ezt-azt mellette. Így lett az egyetemi korszak életem aranykora: a fotóművészet mellett jazz-klub alakítás, a DOTE galéria alapírása (megintcsak Rudival), és egyáltalán: az akkori rendszer korlátaihoz képest jól tűrték a hallgatók bármilyen mániáját a színjátszástól a bridzs körig. És persze a felejthetetlen évfolyamestek a Hullaházban, ami megint egy szabad légkör kisugárzása, ahol bármelyik profot érdemben parodizálhattunk. És az értelmesebbje imádta, de mindenki meg volt sértve,ha kimaradt. A felsőbbéves urak közül Budaházy Emil serénykedését kell az évfolyamestekben kiemelnem, a Kolleganők legnagyobb örömére.

Abban, hogy egy autonóm, aktív kulturális közélet volt a DOTE-n elévülhetetlen érdeme volt Péter Mózesnek és Gomba Szabolcsnak, akik még adjunktusok voltak akkor. És persze ne feledjük a lelkesedés motorjait: Tóth Katit, Nyilas Gyurit és Cserép Zsuzsát. 

Így talán nem csoda, hogy egyáltalán nem szégyenlem, hogy kultúrosként tagja voltam az évfolyam KISZ vezetésének. Akkor KISZ-nek hívták, ma erre azt mondjuk: Diák-önkormányzat. Ez is az egyetem szellemiségét jelezte, hogy a KISZ nem ideológiai, hanem önkormányzati funkciót látott el DOTE-n: a vizsgarend meghatározásától a szoc-segélyek és ösztöndíjak differenciálásáig mindenben magunk döntöttünk. Méghozzá példamutató felelősség-érzettel, és lehetőleg mormatív módon.

Ami talán még fontos: az ún. ideológiai tárgyak. Mert persze, hogy volt foximaxi, és persze hogy kötelező, de a Kossuth-tal ellentétben itt tudták: az az egyetlen lehetséges missziójuk, hogy legalább ne utáltassák meg velünk a filozófiát, és ne neveljék ki belőlünk a velünk született - és a DOTE által táplált - gondolkodási kényszert. A '70-es években a DOTE-n lehetett ilyen címmel nyilvános vitát szervezni: "Szovjetellenesség Magyarországon" (Hovi, azaz a ma Népszabadságos Hovanyecz), de Bajer Józsi (ma az ELTE politológia professzora), vagy Szanyi Feri szintén hagytak bennünket gondolkodni és vitatkozni. (Zavarba is jött a Kossuthos Bimbó elvtárs, amikor helyettesíteni jött egy ilyen renitens és ideológiailag fejletlen közegbe. De szerencsére nem volt ideje rendet tenni.) 

Azt gondolom, szerencsés vagyok. Mert a konzervatív tudást, kulturális és etikai alapot, "nevelést" adó szülők mellett volt két jó iskolám, amelyek sokat segítettek abban, hogy megtaláljam saját magam és képességeim. És hogy ne törődjek bele. Semmibe.

 

<vissza

         
www.eski.hu || www.eum.hu || www.google.com